2015. július 12., vasárnap

Emeletes vargabéles málna öntettel

Hozzávalók:

-15 dkg túró
- 10 dkg finom tészta metélt 
- 3 evőkanál porcukor
- 2 evőkanál tejföl
- 2 csomag vaniliás cukor
- 3 dl tejszín 
- 1 csomag réteslap
- 1 tojás 

Hozzávalók a málnaöntethez: 
- 15 dkg málna
- 2 evőkanál cukor
- 1 teáskanál citromlé 
- Annyi keményítő, hogy szirupállagú öntetet kapjunk

Elkészítés: 
A túrót passzírozzuk, majd a finom metéltet kifőzzük, és hűtjük. A túrót, a porcukorral, a tejföllel, és a vaniliás cukorral jól összekeverjük, a felvert tejszínhabbal lazítjuk. A réteslapot kiterítjük és a tojássárgájával megkenjük, 8x8 cm-es négyzeteket vágunk, amit 180°C-on körülbelül 10 perc alatt kisütünk. A málnát a cukorral és a citromlével felfőzzük, a keményítővel sűrítjük, majd hűtjük. 

Tálalás:  A málnaöntetetből egy keveset a tányérunk közepére teszünk, ráteszünk szintén egy keveset a túrótöltelékből, majd egy réteslapot teszünk rá. Ezen kívül, ezt még  kétszer megismételjük. 
 Ha maradt a tejszínből rózsákat tehetünk a tetejére, illetve málnával és málnaöntettel díszíthetjük.


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése